Tartalom és marketing

Szecessziós télikert ólomüveg ablakokkal

wintergarden

Ólomüveg ablak a szecessziós télikertben

Legutóbb budapesti télikertekről, beépített teraszokról mutattunk képeket, az alább fantasztikus ólomüveg-ablakok azonban kissé távolabb, éspedig Belgiumban találhatók. De nem ám valamelyik nagy és híres vallon vagy flamand városban, hanem egy kis lélekszámú faluban – a neve is sajátos: Onze-Lieve-Vrouw-Waver -, amelynek egyetlen igazi nevezetessége az Orsolya-rendi nővérek intézete, ahol novíciákat képeznek. Ennek az intézetnek a dísze a pompázatos szecessziós télikert, amelyet azonban sajnos a bentlakókon és a tanítványokat látogató szülőkön kívül nem sokan láthatnak. Ahogy egy apácazárdához illik: az intézet zárt, legfeljebb ha diákcsere programban részt vevők fordulhatnak meg benne az említetteken kívül. Egy ilyen diákdelegáció tagja készítette az alábbi fotók többségét is és utóbb hozzájárult nyilvános felhasználásához.

onze-lieve-vrouw-waverA szecesszió eredetileg kivonulást, elkülönülést jelentett és a művészeti stílus úgy kapta ezt a nevet, hogy 1897-ben Bécsben negyvenkilenc művész kivonult a városi művészeti központból azzal a szent céllal, hogy új művészetet – Art nouveau – teremtsen.  Az irányzatra jellemző az állat- és növénymotívumok tobzódó használata. Logikusnak tűnik, hogy ilyen motívumok igencsak alkalmasak egy-egy zöld oázis létrehozásához, így a szecesszió és a télikert idejekorán egymásra találtak. 

Jellemző a stílusra a díszes ólomüveg-berakások alkalmazása. Ezek nemcsak ablakok, hanem elválasztó terek elemei is lehettek. Leghatásosabbak azonban akkor, ha átsüt rajtuk a fény: egy színes ólomüveg-kupola napsütésben fantasztikus fényhatásokat kelt a télikert belső terében.

>> A galéria képei kattintással kinagyíthatók: 

pelikanos-telikertepiteswintergardenolomuveg-telikerttukruzodo-olomuveg-ablakbelgiumi-telikertuvegkupola-teli-kertolomuveg-telikert_2onze-lieve-vrouw-wavertelikert-szecesszio
< >

Ólomüveg ablakos szecessziós télikert az Orsolya-nővérek intézetében Belgiumban. Onze-Lieve-Vrouw-Waver – kis falu. Művészi télikertépítés – Képzőművészet, építészet, art nouveau

tartalom-marketing-blog

Ez a blog a tartalommarketing eszközeivel segíti elő egyes támogatott weboldalak kulcsszavas Google-helyezéseinek javítását az organikus találatok közt. További információk, tanácsok a honlapoptimalizálásról: Első helyre, oldalra kerülés a Google-keresőben SEO-szakember tanácsaival | Tartalommarketing - honlap kereső zöld marketing

18 fantasztikus fraktálgrafika – Fraktálművészet

fraktal művészet - számítógépes grafika

Fraktálgrafika – digitális művészet

A fraktál fogalma még a matematikában is nehezen definiálható. A hétköznapi életben fraktáloknak nevezhetjük az olyan rajzolatokat, mint amilyent például egy fa lombja vagy a kavicsos tengerpart ad: ezek a komplex geometriai alakzatok bizonyos tulajdonságaik alapján azonosíthatóak. Az egyik például az, hogy az egyszerűbb és szabályosabb, simább alakzatokkal (trapéz, sokszög, ellipszis…) szemben a fraktálok határoló vonalak végtelenül gyűröttek, töredezettek és szakadozottak, emiatt teljesen szabálytalannak tűnnek. Ugyanakkor – és ez a fraktálok másik fontos, szemmel is felismerhető tulajdonsága – abban az értelemben van bennük rendezettség, hogy a megfigyelt rendezetlenség ismétlődik. (és ez az ismétlődés viszont szabályos). Ha egy hatalmas fa törzséből eredő vastag ágak képezte rajzolatot összevetjük a vastag ágból eredő vékonyabbak rajzolatával, akkor feltűnhet ezek rendezetlenségének a hasonlósága, s ahogy haladunk tovább, a véknyabb ágakból még véknyabbak nőnek, és ezek ágbogazata is hasonló, sőt, még a fa leveleinek az erezete is olyan, mintha egy kis fa lenne… Ha a kavicsok összevisszaságát figyeljük meg egy nagy partterületen, akkor azt tapasztaljuk, hogy az összevisszaság foka egy-egy kisebb területen is ugyanakkora. Vagy figyeljük meg nagy felbontású műholdfényképen egy óceán-mosta kontinens peremének a töredezettségét – ugyanilyen mértékű annak a sziklás tengeröbölnek a töredezettsége is, amelynek partján nyaraltunk.

fraktálgrafika - fraktálművészetA fraktáljelenségek tanulmányozása jelentős tudományos problémákat vet fel, ugyanakkor matematikai modellezésük a káosz és a rend kozmikus viszonyainak a megértéséhez segítheti hozzá az emberiséget. 

A számítógép és digitális technikák lehetővé tették grafikus fraktálok nagy számú előállítását. Ezek a rajzolatok előre megadott matematikai algoritmus alapján épülnek fel és gyakran művészi hatást váltanak ki szemlélőjükből. Erre épít a fraktálművészet, amely a képzőművészetnek  egy nagyon fiatal ága, és amelynek lényege a matematikai fraktáljelenségek tudatos alkalmazása a művészetben, továbbá a fraktálok művészi megjelenítése és felhasználása, feldolgozása. A fraktálművészet a kísérleti digitális művészetek körébe sorolható.

Alább az e területen is alkotó professzionális képzőművészek és a fraktálokkal inkább csak kísérletező számítógépes grafikusok munkáiból mutatunk egy csokorra valót. (A képek rákattintással nagyíthatók!)

game_of_chance_by_z00reka-da8gsyrpolka_dot_explosion_by_asalegaultmb3d_1805_by_mariagat-da8dfvkfractal25289130767_53b8d81958_bsubtle_masking_by_lapurrchaos_of_life_by_songsforever-da8h17qhonlaptartalom-egysegereach_by_welshpixie-da8cxa7the_golden_snitch_by_bluedisciple-da8dtetcubik_olympic_by_digitalpaintersmeshy_bulb_by_lyntaryn-da8egclalien_geometries_xxv_by_highstrangeness-da8f6ahFractalmandala3_alexa_szlavicsApophysis-fraktalkepcurling_conks_by_grinagogsuede_and_light_by_lyntaryn-da8egh5new_flux_by_tatasz-da8g22g
< >

A fraktálművészet a digitális képzőművészet ága, lényege a matematikai fraktáljelenségek képzőművészeti jellegű megjelenítése és alkalmazása. Kísérletező digitális művészet, fractal art, fraktálgrafika, fraktálművészet, fraktálok, matematika, számítógépes grafika tablet kijelzőn, képzőművészet, számítógépes művészet, digitális, geometria

tartalom-marketing-blog

Ez a blog a tartalommarketing eszközeivel segíti elő egyes támogatott weboldalak kulcsszavas Google-helyezéseinek javítását az organikus találatok közt. További információk, tanácsok a honlapoptimalizálásról: Első helyre, oldalra kerülés a Google-keresőben SEO-szakember tanácsaival | Tartalommarketing - honlap kereső zöld marketing
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!